Sport
A CFR-U mérkőzés kapcsán kialakult helyzet miatt a hazai labdarúgás hivatalos képviselői is igazságtételt követelnek és szigorú büntetés kiszabását, amennyiben bebizonyosodik a Steaua bűnössége. Egyesek a Steaua csapat visszaminősítését/lefokozását kérik. >>>
Nagy feszültségekkel terhes mérkőzésen Cadú góljával győzött ma délután a kolozsvári CFR a szintén kolozsvári Universitatea ellen. A mérkőzést megelőzően az U szurkolói összecsaptak a felvonulási útvonalukat felvigyázó csendőrséggel, amelynek nyomán egy rendfenntartó a kórházba került. >>>
Tavaszi, városi szintű futóversenyt szervezett május 6-án a Nagyenyedi Polgármesteri Hivatal és a Városi Tanács, amin az enyedi és a környező települések iskoláinak diákjai vettek részt. A rendezvény célja a sport népszerűsítése a fiatalok körében, akik különböző korcsoportokban teljesíthettek. >>>
A Kolozsvári CFR szempontjából óriási a tétje a Liga 1 2007/2008-as idénye mai, utolsó fordulójának: amennyiben a vasutascsapat nyer a helyi rivális, az élvonalból már biztos kiesett U otthonában, megszerzi 101 éves történetének első bajnoki címét. Ioan Andone tanítványai egy ponttal vezetnek a Bukaresti Steaua előtt, így sikerük esetén a Steaua–Buzãui Gloria mérkőzés eredményétől függetlenül megnyerik a bajnoki címét. >>>
Pénzügyi nehézségekre hivatkozva visszalépett a Forma-1-es idény hátralévő futamaitól a Super Aguri csapat. "Sajnos arról kell tájékoztatnom a közvéleményt, hogy mától beszüntetjük a versenytevékenységünket" - jelentette be az alapító Szuzuki Aguri a vasárnapi Török Nagydíj előtt. >>>
Harmadik helyen ért célba Talmácsi Gábor a gyorsasági motorosok 125 kcm-es géposztályának vasárnap reggeli Kínai Nagydíján. A világbajnok versenyző a futam után adott nyilatkozatában elmondta, hogy elégedett a futamon nyújtott teljesítménnyel, és örül a pontoknak. >>>
A következő idényben is Staffan Lundh lesz a vezetőedzője a Csíkszeredai Sportklub jégkorong- csapatának – tudtuk meg Szüszer Róberttől, a Sportklub sajtószóvivőjétől. A svéd edzővel a napokban sikerült megállapodni a folytatásról. „Nem volt nehéz tárgyalás, az eddigi remek együttműködés és sikeres idény után természetesen ő is és mi is hosszabbítani akartunk”. >>>
Akár meglepetést is okozhatott volna a Székelyudvarhelyi KC a férfi kézilabda Nemzeti Liga utolsó előtti fordulójában. A már biztosan bajnok Bukaresti Steaua otthonában nem játszott alárendelt szerepet a Constantin Ştefan által irányított gárda. >>>
Egyazon ellenfél, a Marosvásárhelyi City’us, egyazon tét, a döntőbe jutás. A Székelyudvarhely SK futsalcsapata ma 18 órakor hazai pályán kezdi meg a bajnoki rájátszás elődöntős küzdelmeit, csütörtökön pedig Csíkszeredában játssza ugyancsak a City’us-szal a másik elődöntőt. >>>
Nem mindennapi rendezvénnyel startolt Békás-szorosban a nyolcadik Hargitai Megyenapok, ahová hegymászó maratonra hívták a természet és a kalandok szerelmeseit. A verseny végigkövetése mellett a teljesen kezdők is saját bőrükön tapasztalhatták meg a hegymászás izgalmait, ha vállalkoztak egy előre kiépített standon való biztosított sziklamászásra. Május 2–4-re hirdették meg a Sziklamászó Maratont, melyen a kijelölt/kiírt útvonalak felújított klasszikus, illetve népszerű sportutak voltak a Békási-szoros legendás falain. >>>
Több rendben elkövetett korrupció gyanújával vádat emelt tegnap a bukaresti főügyészség korrupcióellenes főosztálya (DNA) Dumitru Dragomir, a Román Labdarúgóliga (LPF) elnöke és George-Gino Iorgulescu, a korábban az élvonalban szereplő FC National futballklub volt elnöke ellen. >>>
Több száz csendőr, rendőr, polgárőr vigyáz a város biztonságára a szerda délutáni Kolozsvári U – Kolozsvári CFR labdarúgó bajnoki mérkőzésen – jelentette be Emil Boc, Kolozsvár polgármestere hétfő délután. Boc elmondta, együttműködnek valamennyi rendészeti hatósággal, a stadion 2-3 kilométeres körzetében mindenütt lesz emberük, biztosítjuk a nézők érkezését és távozását a stadionból. >>>
A 2008 Charlie Bravo siklóernyős versenyt megelőző edzésnapokon új siklóernyős országos rekordot repült Sárig Attila. A Csíkszeredai Turbulencia SE versenyzője 203 kilométerrel megdöntötte – több mint 60 km-rel túlszárnyalva – a két éve tartott rekordot, amelyet a temesvári Juhász János állított fel. >>>
Óriási csatában verte meg vasárnap este a Dinamo a Steauát. Veresége miatt ez utóbbi megadta a lehetőséget a Kolozsvári CFR-nek a bajnokság megnyerésére. A hazai csapat az első félidőben végig támadott, a vendégek csak kontrákból próbálkozhattak. A második játékrészben megfordult a játék képe. >>>
Hozta a számára kötelező győzelmet szombaton a Kolozsvári CFR a Besztercei Gloria ellen, de a bajnoki cím sorsa szempontjából minden bizonynyal a lapzárta után véget ért Bukaresti Dinamo–Bukaresti Steaua mérkőzés a legmeghatározóbb. Az utolsó fordulóban a CFR a városi rivális Kolozsvári U-hoz látogat, a Steaua pedig a kiesés elkerüléséért küzdő Buzãui Gloriát fogadja. >>>
Harmadik lett Talmácsi Gábor a gyorsasági motoros-világbajnokság Kínai Nagydíján a 125 köbcentis kategóriában, és ezzel először került dobogóra ebben az évben. A nagydíjat az élete legjobb erdeményét produkáló olasz Andrea Iannone nyerte, a második befutó a francia Mike di Meglio. >>>
Nézőként is érdemes lesz követni a május 2. és 4. között megszervezendő sziklamászó maratont, melyet a Gyilkos-tó és a Békás-szoros környékén szerveznek. A verseny során klasszikus és sportutakat kell megmászni. A versenyzők maguk döntik el, hogy milyen falakat másznak meg. >>>
Július elsejétől Bakó Botond lesz a Debreceni VSC női kézilabdacsapatának vezetőedzője, a Skaliczky László és Varga József alkotta páros a mostani szezon végén távozik. A székelyudvarhelyi szülétésű, 28 éves tréner jelenleg a Békés férfi együttesét irányítja, és két éves szerződést köt a a kétszeres EHF-kupa győztes DVSC-vel. >>>
Még le sem járt a 2007–2008-as idény a férfi kézilabda Nemzeti Ligában, máris az új szezonra gondol a Székelyudvarhelyi KC vezetősége. A klub a napokban szerezte meg Lukas Gamratnak, a Békési KC balátlövőjének az aláírását. A szlovák junior válogatott játékos kétéves szerződést kötött az egyesülettel, majd a nyári felkészítőn csatlakozik a kerethez. >>>
A 179-szeres magyar válogatott, az utóbbi két évtized talán legjelentősebb magyar férfi kézilabdázója, Éles József néhány hete Temesváron edzősködik. Neve azonban szorosan összefonódik a Fotex Veszprém csapatáéval, hiszen tíz bajnokságot, tíz Magyar Kupát nyert velük játékosként, 1992-ben a KEK-et is elhódította. Autóbalesete kissé megtörte karrierjét, de felépülve is tovább tudott lépni, Görögországban is játszott, majd Svájcban lett edző. >>>
Korábban írtuk:Véget ért a Közép-Európa Rali (2008. április 29., 09:06)
KEK-fináléban a Brassó (2008. április 29., 08:42)
Olimpia - Tízezren köszöntötték a lángot Szöulban (2008. április 28., 23:10)
Küzdőtéren a felső-háromszéki kisiskolások (2008. április 28., 23:05)
Cselgáncs – Kolumbán Sándor, a bajnok (2008. április 27., 16:23)
Nagyvárad - Egyértelműbb diadal (2008. április 25., 07:55)
Csíkszereda – Két 4. hely díjugratásban (2008. április 24., 08:14)
Labdarúgás – Vaslui és a bíró sem bírt a Kolozsvári CFR-rel (2008. április 24., 07:55)
Még mindig sízhetünk a Madaras Hargitán (2008. április 23., 08:21)
Navigátort gázolt Sainz (2008. április 23., 08:17)
Megkezdődött a hegyi-kerékpáros idény (2008. április 22., 22:08)
Felfüggeszthetik a Közép-Európai Dakart (2008. április 22., 09:42)
Hagyományos harcművészeti bajnokság (2008. április 21., 12:44)
Labdarúgás - Üldöző maradt a CFR (2008. április 21., 08:13)
Erdélybe ért a Közép-Európa Rali mezőnye (2008. április 21., 08:06)
Jégkorong – Kurkó János: Ambíció kérdése (2008. április 21., 00:54)
Lovassport – Szentgyörgy Kupa (2008. április 21., 00:34)
Asztalitenisz – Turóczy András arany- és ezüstérme (2008. április 21., 00:20)
Kosárlabda – Egy mérkőzésre az álomdöntőtől Sepsiszentgyörgy (2008. április 21., 00:14)
Magyarország feljutott a jégkorong világbajnokság A csoportjába (2008. április 19., 16:19)

[
Archívum ]