A Kis-Homoród mentén szinte mindenki ismeri a szentegyházi Dániel Dávid hámkészítőt, vagy ahogy a legtöbben nevezik – ő pedig nem haragszik ezért – Kilva Dávidot.

„Gyermekkoromban sokat bosszantottam a szomszédasszonyt, tőle ered a Kilva becenév, mivel akkor még nem tudtam tisztán kimondani a szilva szót" – meséli nevetve a negyvenes években született, háromgyermekes családapa, akivel a hámkészítés múltjáról, jelenéről és jövőjéről beszélgetünk. Felesége rögtön ki is kapcsolja a televíziót, mert „az uram magára figyel, de a szeme sokszor a képernyőre téved".

Kihalófélben lévő mesterségeket gyakorló embereket – kádárokat, szűcsöket, patkókészítő kovácsokat, szíjgyártókat – keresek, ezért gondoltam úgy, Dániel Dávid sokat tudna mesélni az ő – divatos szót használva – szakterületéről.

A hámkészítő Dániel Dávid nem örökölte, hanem megtanulta a szakmát, méghozzá nem is olyan régen. „A rendszerváltozás után a vasgyárból munkanélkülire küldtek, ezért új megélhetés után kellett néznem. Ebben az időben kezdődött az erdők kisebb-nagyobb mértékű lopása. A fahúzatás miatt a lovak hámjai szakadtak, amit pedig nem volt akivel megjavíttatni. Én vállalkoztam, a hír pedig gyorsan terjedt" – emlékszik vissza a kezdetekre, valamint arra az esetre, amikor hozzájutott az első rend kiérlelt bőrhöz.

„A település közelében lévő Boronásdomb nevű helyen egy mérnök hétvégi házához mi hordtuk a faanyagot, ő viszont nem tudott mindent készpénzben fizetni, ezért felajánlotta, az összeg egy részére szívesen adna tehénbőrt. Miért is ne, gondoltam, úgyis égető szükség van a jó nyersanyagra."

Felesége emlékeiben is tisztán élnek férje első próbálkozásai: a konyhában egy leterített pokrócon voltak a bőrdarabok, azokon kísérletezett. Az asszony nem haragudott a konyha időszakos műhellyé való átalakítása miatt, örültek mindketten, hogy a munka után jön egy kevés pénz. Amikor megrendelték az első szügyhámot, a saját tulajdonában lévőn nézte, hogyan is kellene elkészíteni azt.

„Volt még amit tanulnom, ezért két alkalommal bementem Szé–kely–udvarhelyre, a román templom mögötti szíjgyártóhoz, és megkértem őt, engedje meg, hogy ellessem a szakmát. Nem ellenkezett, arra viszont felhívta a figyelmemet: ha úgy csinálok, mint az a zetelaki férfi, akinek tanulás helyett máson járt az esze, akkor nincs amit ott keressek. Kiálltam a próbát, de amikor szerszámot kértem tőle, csak annyit mondott: ki amilyen szerszámot csinál, olyannal dolgozik" – meséli Dániel, aki azt is elárulja, a legtöbbet a régi hámok javításán tanult.

Szakmai tudással felvértezve Csaba fiával hozzáláttak a hámkészítéshez: Csabi szabta az anyagot, ő pedig varrta. Így van ez a mai napig. Az első pár hámot 1994-ben készítették, azóta Kápolnásfaluba legalább százat, Szentegyházára pedig ennél is többet gyártottak. De sok ló viseli az ő kezük munkáját Csíkban, Gyergyóban, Udvarhelyen, Magyarországon, sőt még Németországból is volt rendelésük. Tizenkét évvel ezelőtt tűz pusztította el a családi házat – akárcsak további néhány szomszédét –, de részben a falu összefogásának köszönhetően rövid időn belül újraépítettek mindent, a munkát pedig ott folytatták, ahol a szerencsétlenség előtt abbahagyták.

Évekkel ezelőtt még két pár lovát is eladta, a sok munka miatt nem volt idő befogni azokat, így csak a rosszat csinálták a pajtában. „Ráadásul – kacagja – miután vettünk egy traktort, oda jutottunk, hogy szénát kellett vásároljunk a lovaknak, amit a traktorral hoztunk haza. Miután túladtunk a két lovon, gépekkel végeztük a mezei munkát. Emlékszem, egy alkalommal a mezőn reflexszerűen folyton a traktort néztem, hogy rosszalkodik-e. Meg is kérdezte a fiam: Ejsze nézem, hogy elmegy-e a traktor?"

Na de mitől jó a Kilva Dávid munkája? Attól – mondják sokan a faluban –, hogy megfelelő gondozással akár negyven évig is eltarthat az általa készített hám. Emellett rááll a lóra, szép a formája, és nehezen szakad. Érdekes a termék értékének megállapítása is: egy pár vadonatúj, huszonöt kiló bőrből készült hám annyiba került, mint egy borjús tehén vagy tíz fejős juh, esetleg egy új szekér. Pénzre „fordítva" 2-3000 lej körül „mozog" egy pár hám.

A konkurenciával sosem volt gondja, „Ceausescu idejében Orbán Szili és Tankó Imre foglalkozott ezzel, a kilencvenes években az egyik már nem élt, a másik pedig már elég rossz bőrben volt".

2006-ig jól is ment a tevékenység, még kiállításokra is vitték a bőrből készült termékeket. Voltak Székelyudvarhelyen, Budapesten, Szek–szárdon. Ám az utóbbi három évben hetven százalékkal esett vissza a rendelés, az idén pedig szinte leállt minden. Nem kell már a hám.

„Valamikor havi öt hámot is készítettünk, igaz, éjjel-nappal dolgoztunk, a traktorok megjelenésével viszont alábbhagyott a kereslet. Az utóbbi időszakban leginkább kisebb-nagyobb javításokkal keresnek meg, új hámot inkább az alföldi emberek kérnek, ott ugyanis nincs ennyi traktor. A másik baj pedig a pénztelenség: vannak, akik szeretnének egy rend új hámot, csak nincs pénzük. Talán furcsán hangzik, de már a fára sincs kereslet, nemhogy a mi portékánkra. Tényleg van valami ebben a gazdasági válságban" – állítja Dávid bácsi, akit az is elszomorít, hogy a tavaly lebontották a térség legnagyobb bőrgyárát, a brassóit, így most odajutottak, hogy nem kapnak minőségi nyersanyagot. „El kell menjek Ágotára, hátha ott még működik a bőrkészítő gyár."

Manapság leginkább rúdfelkötőkre, gyeplőkre, kantárokra, ostorokra – vagy ahogy ők mondják, alkatrészekre – van igény. Már a hobbiszerűen űzött lótartás szintén visszaszorulóban, a szegénység itt is közbeszólt.

Sötét idők járnak a székelyföldi hámkészítőkre. A kínálat és a kereslet már elkerüli egymást. A lovat a traktor, az állati energiát a lóerő, az ostort a gázpedál, a gyeplőt a kormánykerék, a szénát a gázolaj, a bőrből készült húzató köteleket a drótkötél, a hámot a csörlő (troli) váltotta fel. A lovászfiúból pedig traktorista lett...

Kozán István, Hargita Népe 

Írja meg a véleményét a fentiek kapcsán!

Név:
Hozzászólás:
A művelet eredménye: 9 plusz 1 ?

Hozzászóló: Margit (2010-02-14 13:16:57)

Ez szomorú, de a fejlődés - sajnos - ilyen. A népi mesterségek egy részét a technikai haladás elsöpri. Itt egyedül a hagyományőrzés segíthet; ebből viszont nehéz megélni, mivel az állami költségvetést, esetleg alapítványokat terhel a támogatás.

Korábban írtuk:
Illyést égetnek Bátaszéken (2010. január 29., 14:54)
Farsangbúcsúztatóra készülődve Csíkszentkirályon (2010. január 28., 16:55)
Múltidézés a gyergyóalfalvi fonóban (2010. január 27., 12:49)
Francia sajtmester Székelyföldön – VIDEÓ (2010. január 22., 00:10)
Miközben a huncut gyapjúszálak nemezzé válnak (2010. január 18., 11:59)
A tánc maga az élet – AUDIÓ (2010. január 17., 21:33)
Székelyföld nemi kultúrájának titkaiból (2010. január 16., 12:51)
Beszélgetés Kovács Piroska máréfalvi néprajzkutatóval – VIDEÓ (2010. január 13., 19:14)
A székely falukép védelmében – VIDEÓ (2010. január 12., 14:17)
Vargyasi motívumok – VIDEÓ (2010. január 10., 14:47)
Csíkszentkirály lesz a Farsangbúcsúztató házigazdája (2010. január 07., 12:09)
Vízkereszt, Háromkirályok napja, vagy amit akartok... (2010. január 06., 17:29)
A máréfalvi kapumentő (2010. január 05., 10:52)
Gazdag akar lenni? Húzzon sárga fehérneműt! (2010. január 02., 15:27)
Aprószentek ünnepe Székelyföldön – VIDEÓ (2009. december 28., 17:22)
Éjfélkor indultak a lányokhoz az aprószentekelők (2009. december 28., 14:20)
Betlehemes pásztorjáték Csíkban – VIDEÓ (2009. december 26., 12:34)
Karácsonyi előkészületek Csíkban – VIDEÓ (2009. december 24., 18:17)
A karácsonyfa díszei (2009. december 24., 14:22)
Karácsonyi szokások régen és ma – VIDEÓ (2009. december 23., 22:46)

[ Archívum ]

Keresés az interneten:

Keresés az Erdély Mán:     nem-archivált írásokbanaz archívumban    összes szó után bármely szó után pontos keresés