2010. szeptember 10. péntek - Nikolett, Hunor
holnap: Teodóra
1 USD: 3,3684 RON | 1 EURO: 4,2821 RON | 100 HUF: 1,4991 RON
holnap: 1 USD: 3,3569 RON | 1 EURO: 4,2723 RON | 100 HUF: 1,5062 RON
Az Erdély híreit RSS-ben is olvashatja! Az Erdély-t kezdőlapnak
Normál betűk
Kultúra

  A gyulafehérvári Batthyaneum úgy néz ki kívülről, mint egy barokk templom, torony nélkűl. Nem véletlen, hiszen a püspökség a XVIII. század végén kapta meg az akkor feloszlatott trinitárius rend templomát és kolostorát. Ezt alakíttatta át Batthyáni Ignác erdélyi püspök és lett a templomból csilla- gászati obszervatórium, majd később ideho- zatta Nagyszebenből a könyvtárát, Kolozs- várról pedig a püspöki nyomdát. A templom átépítése csillagvizsgálóvá a selmecbányai születésű Hell Miksa tervei szerint történt és a műszereket is az ő útmutatásai szerint szerezték be.

A Batthyaneum hivatalos megnyitóját a jezsuita tudós már nem élte meg. Batthyáni Ignác az intézményt egy pezsgő életű tudományos központnak álmodta meg, de pénz hiányában, múzeummá vált, amely a következő száz évben a püspökök hagyatékaiból gyarapodott. Ma sem pezseg az élet a gyulafehérvári Batthyaneumban, a jobb sorsra érdemes épületet a Román Nemzeti Könyvtár használja.

Hallgassa meg Lánczi Ágnes összeállítását, amely a Kossuth Rádió Határok nélkül című műsorában hangzott el!



 

Írja meg a véleményét a fentiek kapcsán!
Név:
Hozzászólás:
A művelet eredménye: 6 plusz 10 ?

Hozzászóló: toducz (2010-02-09 20:20:51) [xxx] várományos. Sajnos Erdélyi Napló nincs, de megtalálhat a Magyar Demokratában és a Magyar Világban.

Hozzászóló: István (2010-02-09 19:59:46) Ön is közülük való?
Ön is székvárományos?
Ez az Erdélyi Naplóban megjelent írásai után eszembe nem jutott volna.
Köszönöm, hogy megvilágosított!

Hozzászóló: toducz endre (2010-02-09 11:26:34) Kormányon voltunk/vagyunk/leszünk.


Korábban írtuk:
Regény, sorozatban: Valahol a világ végén (VIII. fejezet) (2010. február 07., 20:57)
77 éve hunyt el Apponyi Albert (2010. február 07., 20:42)
Sokan az utcára viszik a könyveiket (2010. február 07., 10:31)
Szobrot avattak Cozma emlékére (2010. február 07., 10:15)
Kétnyelvű ellenőrzőket Székelyföldön! – VIDEÓ (2010. február 06., 14:51)
Léda-ház Nagyváradon – VIDEÓ (2010. február 06., 13:19)
Hazahozzák Gábor Áron ágyúját (2010. február 06., 10:55)
Pécsi szakemberek segítenek Kolozsvár brandjének kialakításában (2010. február 05., 23:18)
Erdély legjobb matematikusai Sepsiszentgyörgyön (2010. február 05., 07:32)
Sapientiás kisfilmek is bemutatkoznak a 41. Magyar Filmszemlén (2010. február 04., 15:29)
Együttműködik a KMDSZ és a BBTE diákszervezete (2010. február 04., 11:26)
Tanügyi talány – minőséget olcsón! – VIDEÓ (2010. február 04., 08:16)
Ma 80 éves Csoóri Sándor – VIDEÓ (2010. február 03., 21:32)
Aktív alakítói akarnak lenni a magyarok Kolozsvár kulturális életének (2010. február 03., 16:47)
Téli temetés a Kolozsvári Állami Magyar Színházban – VIDEÓ (2010. február 03., 16:12)
Kecskeméten készült animáció is versenyben az Oscar-díjért (2010. február 03., 15:24)
Tíz jelölt a legjobb film Oscarjára – VIDEÓ (2010. február 03., 13:59)
Kopjafa Bolyai János sírhelyén – VIDEÓ (2010. február 03., 10:54)
Gróf Mikó Imre – Beszélgetés Egyed Ákos történésszel – VIDEÓ (2010. február 03., 10:15)
62 év után „temették" Mahatma Gandhit (2010. február 03., 08:53)

[ Archívum ]


   Keresés az interneten:    

   Keresés az Erdély Mán:
   
   
Szótár:
A nap gondolata 
Mindenki természetesnek tartja, hogy a pénzt be kell osztani, be kell fektetni. Még azok is, akik képtelenek erre. Miért van hát, hogy csak egy szűk kisebbséget érdekel, hová tűnnek a percei, az órái, az évei - hová tűnik az élete? ( Oakwood, Alexander (1938-2000), Doubravszky Sándor írói neve)
Időjárás 
Hírlevél 

Válasszon a listából:
Autonómia
Ajánló
Dokumentum
Életmód
Gazdaság
Hátrányban
Hitvilág
Jótékonyság
Kisrégió
Kultúra
Környezetünk
Közéletünk
Magyarország
Mozaik
Néphagyomány
Pályázat
Publicisztika
Sport
Társmagyarság
Turizmus
Világ
Zenesarock

Az ön megszólítása:

E-mail:



Kedves naplóm! 















Mondja, kérem! 
Ön szerint rendjén van-e az, ha Székelyföldön egy magaslaton egy nagy román zászló lobog? Hát az, ha magyar? Hát az, ha székely?


2%
(11 szavazat)

43%
(242 szavazat)

20%
(114 szavazat)

13%
(76 szavazat)

1%
(5 szavazat)

21%
(116 szavazat)
Az előző kérdésre adott válaszok ITT.
  A saját képeit
    ITT TÖLTHETI FEL
  A legsikeresebbek

A nap receptje 
Frittata


Híreink az Ön lapján 

Tükrözze Ön is Erdély friss híreit SAJÁT HONLAPJÁN! Tudnivalók.

Fórum 
Édes-Erdély versek 
P. Bíró Antal OFM
Az élet szent, szeresd a gyermeket!
Wass Albert
Intelem
Visky András
Miatyánk '95
Szélyes Sándor
Székely Karácsony
Simonyi Imre
Rendületlenül
Reményik Sándor
Atlantisz harangoz
Népköltés
Gyimesi fohász
[ a versek, MIND ]






A Szent Ferenc Alapítvány munkatársakat keres dévai otthonába. Olyan lányok/nők jelentkezését várjuk, akik úgy érzik, hogy pótanyukák tudnak lenni 8-9 szeretetre vágyó gyerek számára, együtt laknának, tanulnának, élnének velük, családi környezetben.
Elvárások: a magyar nyelv anyanyelvi szintű ismerete, érettségi.
Telefon: 0040-254-214873,
e-mail: nusika17@yahoo.com



Szeretnéd megismerni egy hírportál szerkesztését a gyakorlatban? Szeretnéd megtanulni a képszer-kesztést, az audió- és videóanyagok vágását? Jelentkezz nálunk önkéntesnek, és mi megtanítunk ezekre távoktatással, az interneten keresztül. Írj ide: office@erdely.ma!

[ Erdély Ma - egy szebb holnapért. Minden jog fenntartva. Impresszum ]

[ Az aktuális észrevételeiket, alkalmi tartalom-anyagokat ide kérjük.]

REKLÁM [ Keresőoptimalizálás: SEOmarketing.ro | Az Erdély Ma tárhelyét és naptárait a Next-IT biztosítja.] REKLÁM