Daniel Funeriu oktatásügyi miniszter szerint Románia számára nagyon fontos a kisebbségi nyelvű oktatás fenntartása és támogatása, a fejpénzrendszer okozta problémákra pedig az általa vezetett intézmény kész konkrét válaszokat adni.
Funeriu Nagyszebenbe látogatott, ahol megbeszélést folytatott Klaus Johannis helyi polgármesterrel, korábbi miniszterelnök-jelölttel. A tárgyaláson szóba került a kisebbségi oktatás kérdése is, amelynek kapcsán a miniszter kijelentette, számára nagyon fontos ennek serkentése.
„Úgy gondolom, hogy a német nyelv oktatása, és nem csak a németé, Románia multikulturalitásának a legfontosabb alapja. Minisztériumi szinten rendelkezünk az elszigetelt közösségek számára problémát okozó kérdések megoldásával. A fejpénzrendszer csak az olyan kis közösségek számára jelent gondot, ahol csak kevesen szeretnének anyanyelven tanulni", mondta Funeriu.
A miniszter elmondta, hogy az általa vezetett intézmény számára nagyon fontos a kisebbségi nyelvű oktatás és valamennyi problémát készek megoldani, figyelembe véve a helyi specifikumokat. Hozzátette, hogy a fejpénzrendszer nem csak az ország nemzeti kisebbségeinek okoz gondot, hiszen a román lakosság ugyanezzel a gonddal küszködik a többségében magyarok lakta területeken.
„Rendelkezésünkre áll egy bizonyos tartalékalap. A multikulturalitás rendkívül fontos Románia számára és ezt Nagyszebenben is láthatjuk. Nagyon sok német ajkú lakos hagyta el a várost az utóbbi évtizedekben és ezzel együtt kultúránk egy része is elveszett. Én azt szeretném, hogy támogassuk a kisebbségi oktatást", fejezte be Funeriu.
Mindenki természetesnek tartja, hogy a pénzt be kell osztani, be kell fektetni. Még azok is, akik képtelenek erre. Miért van hát, hogy csak egy szűk kisebbséget érdekel, hová tűnnek a percei, az órái, az évei - hová tűnik az élete? ( Oakwood, Alexander (1938-2000), Doubravszky Sándor írói neve)
A Szent Ferenc Alapítvány munkatársakat keres dévai otthonába. Olyan lányok/nők jelentkezését várjuk, akik úgy érzik, hogy pótanyukák tudnak lenni 8-9 szeretetre vágyó gyerek számára, együtt laknának, tanulnának, élnének velük, családi környezetben. Elvárások: a magyar nyelv anyanyelvi szintű ismerete, érettségi.
Telefon: 0040-254-214873, e-mail: nusika17@yahoo.com