Módosítani kellene a kisebbségi törvényen, mert jelenlegi formájában „megosztottságot okozna a magyarok körében" — nyilatkozta tegnap Marosvásárhelyen Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, aki azt is elmondta, felkérte az RMDSZ-t, változtasson a jogszabály-tervezeten.
„Jelenlegi formájában a törvény nem kielégítő. Főként a magyar közösség autonómiája terén kellene pontosítani, egyértelműsíteni, milyen hatásköreink lesznek az önkormányzásban. Gond az is, hogy közvetett vagy közvetlen módon a magyar közösség és az RMDSZ egybemosódik a tervezet szerint. A romániai magyarság politikájának nem az RMDSZ az alanya, hanem a magyar közösség egésze. Megengedhetetlen, hogy egy párt, legyen az az RMDSZ, vagy egy másik, kisajátítsa magának a magyar közösség képviseletét" — fejtette ki Tőkés.
Elmondta, az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum (EMEF) ülésén már javasolta a törvény felülvizsgálatát, és olyan jogszabály kidolgozását, amely a magyarság minden képviselője számára elfogadható. „Február 18-án, 19-én vagy 20-án újra ülésezik az EMEF, és ott ismét felvetjük a problémát. Nagyon rosszul esne nekünk, ha az RMDSZ jobban egyezne a D-LP-vel, mint a testvér magyar szervezetekkel és párttal" — szögezte le Tőkés.
„Súlyos történelmi helyzetben vagyunk, az RMDSZ egyoldalú politizálásának véget kell vetni. A magyarság egységét újra kell teremteni az RMDSZ-szel, az MPP-vel, minden politikai, civil, egyházi szerveződéssel együtt" — mondotta.
Mindenki természetesnek tartja, hogy a pénzt be kell osztani, be kell fektetni. Még azok is, akik képtelenek erre. Miért van hát, hogy csak egy szűk kisebbséget érdekel, hová tűnnek a percei, az órái, az évei - hová tűnik az élete? ( Oakwood, Alexander (1938-2000), Doubravszky Sándor írói neve)
A Szent Ferenc Alapítvány munkatársakat keres dévai otthonába. Olyan lányok/nők jelentkezését várjuk, akik úgy érzik, hogy pótanyukák tudnak lenni 8-9 szeretetre vágyó gyerek számára, együtt laknának, tanulnának, élnének velük, családi környezetben. Elvárások: a magyar nyelv anyanyelvi szintű ismerete, érettségi.
Telefon: 0040-254-214873, e-mail: nusika17@yahoo.com