Vezető írás

Az érvényben lévő jogszabályok jelentős módosításával kívánja hatósági ellenőrzés alá vonni az írott és elektronikus sajtóterméke- ket egy demokratapárti képviselő-csoport. Amennyiben a parlament megszavazza javaslatukat, a jövőben egy hónaptól fél évig terjedő időtartamra is felfüggeszthetnék az említett sajtótermékeket, vagy akár be is tilthatja őket a Nemzeti Audiovizuális Tanács (CNA). >>> 
A nyugdíjak szintje nem fog növekedni 2011-ben – derül ki a levél- ből -, továbbá fenntartják a 13. havi fizetés, valamint az üdülési u- talványok és fűtésszubvenciók eltörlését is. Az idén végrehajtott fis- kális megszorításokat nem oldják fel, így a július elsejével 24 száza- lékra emelt áfát sem csökkentik. >>>

A legtöbben egyszerűen kiteszik a piacra a portékát, és várják a vevőket vagy jó esetben készítenek egy kisebb kampányt, miszerint megjött valamilyen új termék. Az autómárkák marketingje ennél ra- fináltabb. Az autógyártó cégek előbb rajzokat csepegtetnek a médi- ában, majd tudatosan irányított, úgynevezett „kémfotókat" jelentet- nek meg, később néhány technikai részletet... >>>

A Román Hallgatói Szervezetek Szövetsége szerint Romániában az egyetemi hallgatók 15 százaléka szakítja félbe tanulmányait, anyagi okok miatt. Azok, akik mégis tovább tanulnak, az egyetem mellett munkát vállalnak, vagy sok mindenről le kell mondaniuk. >>>

A legközelebbi szántóföldes fogolytábor Bad Kreuznach volt. Itt hosszabb időt töltöttünk el. Ezt a tábort is körüllőtték eleinte, majd néhány nap múlva már kerítést építettek, s őrtorony is készült. Ez utóbbi kettős célt szolgált. Első, hogy a foglyok ne szökjenek meg, második pedig az, hogy innen lehetett legjobban kilőni a latrinán ülők közül mondjuk a közepsőt. >>>

Tőkés Lászlót a leváltására irányuló javaslatról és az erdélyi poli- tikai helyzetről kérdezték a Magyar Televízióban. Az EP-alelnök el- mondta, azzal haragította magára Corina Cretu szociáldemokrata képviselőt, hogy Tusványoson Koszovó és Katalónia példáját hozta fel mint Székelyföld számára követendő mintákat, lehetőségeket az autonómia elérésében. >>>

Pályázat révén szerzett pénz – egyesek elérhetetlennek tartják, amelyhez csak a kiváltságosak jutnak hozzá. Pedig a sikeres pá- lyázat szinte kézzelfogható bárki számára, sőt egyre többször hall- hatjuk, hogy az ország gazdasági helyzetére is a strukturális alapok felhasználása lehet az egyik megoldás. (x) >>>

Martin Harris, bukaresti brit nagykövet csütörtöki nyilatkozatában megerősítette: a szigetország új kormánya 2011-ben is fenntartja a román állampolgárok munkavállalására vonatkozó korlátozásokat Nagy-Britanniában. >>>

Felmondó levelek ezreit kézbesítik a napokban Romániában. Sok embert küldenek el a közszférából, ahogy azt a kormány már koráb- ban bejelentette. Egy uniós felmérés szerint a tagországok közül Ro- mániában bocsátják el a legtöbb alkalmazottat ezen az őszön. >>>

Németország éves GDP-jének megfelelő összeg fordul meg egy nap alatt a nemzetközi devizapiacokon, ráadásul a forgalom a válság ellenére egyre nő. A jelenséget a technológia fejlődése is okozhatja, de elképzelhető, hogy egy újabb, még nagyobb válság előtt állunk, mert a bankok nem szoktak le a „világméretű kaszinózásról”. >>>

A 2010-2012-es kórházracionalizálási országos stratégia értelmé- ben, Romániában jövő év elejétől kezdik meg az egészségügyi biz- tosítási kártya bevezetését. Az Országos Nyomdavállalat bonyolítja le az Országos Egészségügyi Biztosító ne- vében az egészségügyi kár- tyák beszerzését. >>>

A főnökökkel általában mindenki románul beszélt, mert ott sok volt a főnök, s az majdnem mind román volt. A magyar alkalmazot- tak számát egy talpára állított piramissal lehetett szemléltetni. Tehát kevesebb mester, még kevesebb főmester és így tovább. A román- ság egy hegyére állított piramis volt. >>>

Egyes önkormányzatok hónapok óta nem térítették meg az ingázó pedagógusoknak a szállítási költségeket, másutt az elkövetkező i- dőszakban vonják meg ezt a támogatást, lehetetlen helyzetbe hozva ezáltal a – főként pályakezdő – tanerőket, akik a havi 700-800 lejes bérükből 100-300 lejt költenek a bérletre. >>>

A kézdivásárhelyen megszervezett Erdély Arca 2010 szépségver- seny pénteki gálája előtt javában zajlik a felkészítő táborozás. A 12 kiválasztott lány szépségére Sógor Csaba EP-képviselő is felfigyelt, és az első és második helyezést elérő hölgyeket számára felaján- lotta egy közös utazás lehetőségét Brüsszelbe. >>>

Akár a tízezres nagyságrendet is elérheti azon elégedetlen banki ügyfelek száma, akik jogi úton támadják a pénzintézeteket. A Volksbankot több ezren perlik – tájékoztatotta a napi.hu portált a pénzintézet egy munkatársa. Diósi László, az OTP Bank Romania vezérigazgatója havi pár száz panaszról számolt be. >>>

Középiskolás diákoknak épít bentlakásos otthont Gyergyószent- miklóson a dévai Szent Ferenc Alapítvány. Az épület jövő tavaszra készül el, az új tanévet már itt kezdheti 50 középiskolás. A Gyer- gyói-medencében 300 gyereket segít a Szent Ferenc Alapítvány. >>>

Nap mint nap éles támadásoknak vagyunk tanúi Franciaországnak a romániai és bulgáriai romákkal szembeni politikájával es szigorú intézkedéseivel kapcsolatosan. Szocialista és liberális oldalról egye- sek populistának, idegengyűlölőnek és rasszistának bélyegzik Nico- las Sarkozy államelnököt, saját pártpolitikai céljaikra használva fel a Nyugat-Európába tóduló cigányság szerencsétlenségét. >>>

Néhány nap alatt világsztár lett a Zala megyei Rédics plébánosa egy szemfüles hittanosának köszönhetően, aki a 3 perc 8 másod- perces, maroktelefonos videofelvételt feltette az internetes videó- megosztóra. >>>

Megtelt a nagyváradi református püspöki palota díszterme hétfő délután azon a rendezvényen, amelyen 1940. szeptember 6-ra em- lékeztek, mikor is a Magyar Királyi Honvédség élén vitéz Nagybányai Horthy Miklós kormányzó bevonult Nagyváradra. A megemlékező ün- nepséget az Erdélyi Magyar Ifjak váradi szervezete rendezte. >>>

A trianoni döntés alapvetően meghatározta a huszadik századi Ma- gyarország és a magyarság történetét. Ennek a békeszerződésnek köszönhető, hogy a magyar nemzet és Magyarország határai nem esnek egybe. A békeszerződésekhez kapcsolódó következmények- ről, értelmezésekről, valamint a probléma feldolgozásáról beszélget a két műsorvezető Ablonczy Balázs történésszel. >>>
Korábban írtuk:Felnyitották a Nagyváradon talált időkapszulát (2010. szeptember 08., 09:33)
Székely honfoglalástól tartanak az anyaországban (2010. szeptember 08., 08:08)
Drámai a nyugdíjalap helyzete (2010. szeptember 08., 07:38)
Vonják meg Tőkés László EP-alelnöki tisztségét, követeli egy román képviselő (2010. szeptember 08., 00:56)
Putyin újra elnök lenne (2010. szeptember 07., 20:34)
Marketingpercek – Hogy a felmérésnek értelme is legyen – AUDIÓ (2010. szeptember 07., 19:35)
Felgyújtották az RMDSZ egyik autóját (2010. szeptember 07., 15:12)
A halálra ítélt zászlóalj – Fogolytáborok a szántóföldön (2010. szeptember 07., 14:25)
Még egyszer az erdélyi bevonulásról... – VIDEÓ (2010. szeptember 07., 13:50)
Jöhet az újabb IMF hitel? (2010. szeptember 07., 08:13)
A FNSA a közigazgatás „összeomlásának” leállítását kéri (2010. szeptember 07., 07:27)
Családi gyűjteményből lett néprajzi múzeum Csernátonban – AUDIÓ (2010. szeptember 06., 23:21)
Csupa csapás az élet – Csángók csángálnak a gépiparban (2010. szeptember 06., 22:36)
Végre megépül a Déva–Szászváros autópálya (2010. szeptember 06., 22:15)
Lakható bolygókat találtak a Nagy Medve csillagképben (2010. szeptember 06., 18:38)
Ismét sokan buktak az érettségin (2010. szeptember 06., 11:41)
Szeptember 10. – az Öngyilkosság-megelőzés Világnapja (2010. szeptember 06., 10:52)
Újabb hitelrészlet lehívásáról kezd tárgyalásokat az IMF (2010. szeptember 06., 08:21)
Jubileumi kutyakiállítás Marosvásárhelyen – Közel ezer kedvenc „a kifutón" (2010. szeptember 06., 08:14)
Sógor Csaba az erdélyi magyarság nevében köszöntötte a Dalai Lámát (2010. szeptember 05., 22:10)

[
Archívum ]