Tizennegyedik alkalommal rendezték meg a Csángó bált Budapesten. A hajnalig tartó programot táncház, énektanítás és kiállítások tették még színesebbé.
A budapesti bálra évről évre több tucat gyimesi és moldvai csángó hagyományőrzőt hívnak meg. A táncosok, zenészek és énekesek segítségével bepillantást nyerhettünk ebbe az archaikus népi kultúrába, amely eredeti közegében immár utolsó pillanatait éli a szakemberek szerint.
„A falusi közösségek megváltoztak, szétestek, és nagyon fontos, hogy a város magába fogadja ezt a kultúrát és az őrzését felvállalja, hiszen ezek olyan fantasztikus értékek, aminek az elpusztulása nagy vesztesége lenne az egész európai kultúrának" – mondta el Diószegi László rendező.
A bált megnyitó Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke felidézte a csángók sok évtizedes üldöztetését és az elnyomás enyhülésének lassú folyamatát: „Ma már körülbelül ezer gyermek vesz részt közel húsz településen iskolai vagy azon kívüli magyar nyelvoktatásban, ne felejtsük azonban, hogy ez körülbelül csak egy tizede annak a tízezer moldvai tanulónak, akik valamilyen szinten még mindig beszélik a magyar nyelvet" – jegyezte meg az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke.
A bál díszvendége Erdélyi Zsuzsanna néprajzkutató volt, aki az archaikus népi imádságok gyűjtésével, rendszerezésével és feldolgozásával vált világhírű tudóssá. A színpadi műsor is az ő munkásságára épült. A bálon megjelent az Egyesült Államok új magyarországi nagykövete, Eleni Tsakopoulos Kounalakis.
A Szent Ferenc Alapítvány munkatársakat keres dévai otthonába. Olyan lányok/nők jelentkezését várjuk, akik úgy érzik, hogy pótanyukák tudnak lenni 8-9 szeretetre vágyó gyerek számára, együtt laknának, tanulnának, élnének velük, családi környezetben. Elvárások: a magyar nyelv anyanyelvi szintű ismerete, érettségi.
Telefon: 0040-254-214873, e-mail: nusika17@yahoo.com