Ajánló

Galloway fotói a kolozsvári kiállításon

A Hagyományok Háza 2010-ben hiánypótló fotókiállítást rendez a kolozsvári Erdélyi Néprajzi Múzeum birtokában lévő Galloway-hagyaték anyagából.
William Albert Dennis Galloway 1927 és 1950 között élt Erdélyben. A húszas évek végén készített festői szépségű képeket és végzett tárgygyűjtést többek között az erdőhátsági, a kalotaszegi, a hátszegi és a bánáti falvakban, az 1930-as években pedig végigfotózta Beszterce környékét, a Barcaságot, az avasi és bukovinai településeket. Megörökítette a különböző etnikumok (román, magyar, szász, hucul, cigány) és tájak jellegzetes településeit, épületeit, jellemző szokásaikat, viseletüket.
A Galloway-fotók erőssége a kompozíció, az arányosság, az esztétikum, az erős dokumentálás, a minél aprólékosabb, minél részletesebb információrögzítés igénye. A Galloway-hagyaték (647 üvegnegatív és 27 színes autokróm lemez) egyedülállóságát többek között az adja, hogy nagyszabású magyar néprajzi gyűjtés Erdélyben ebben az időszakban az ismert történelmi okok miatt nem volt.
A walesi származású festőművész fényképeit bemutató kiállításon lehetőség nyílik megismerni az erdélyi falvak hagyományos világát, amely a második világháborúval, az azt követő szovjet rezsim pusztításaival és a szülőföldjét önként vagy kényszerből elhagyó magyar, német, román, cigány és zsidó lakosság elköltözésével mára végleg elmúlt. A kiállítás megnyitójára 2010. január 22-én kerül sor.
kultura.hu
Írja meg a véleményét a fentiek kapcsán!Ehhez a hírhez még nem írtak hozzászólást.
Korábban írtuk:A kolozsvári PUCK Bábszínház műsora (2010. január 14., 22:51)
MTV – Minden reggel Ma reggel (2010. január 14., 22:38)
Üvöltő szelek a Duna Televízióban (2010. január 14., 22:32)
Az RTV magyar nyelvű adásainak műsora (2010. január 14., 22:19)
Kós Károly képeskönyv – Könyvbemutató (2010. január 13., 16:04)
Beszélgetés a magyar kulturális autonómiáról (2010. január 13., 10:22)
Vespatak múltja, jelene, jövője – Képekben (2010. január 12., 13:51)
A Harangszó januári második számából (2010. január 11., 19:15)
A Hamletből mozgásszínházi elődás (2010. január 11., 19:10)
Cserey Zoltán történeti autonómiakönyve (2010. január 09., 10:01)
Sepsiszentgyörgyön vendégszerepel a székelyudvarhelyi színház (2010. január 08., 08:19)
A döntőkhöz közeledik a Benedek Elek-mesemondóverseny Udvarhelyen (2010. január 07., 14:48)
Kiállítást és könyvbemutató Székelyudvarhelyen (2010. január 07., 09:28)
Ördögök – A Kolozsvári Színház előadása (2010. január 07., 09:18)
A Székelyföldi Filharmónia koncertjei Székelyudvarhelyen (2010. január 06., 11:00)
Az RTV magyar nyelvű adásainak műsora (2010. január 05., 22:01)
A nagyváradi Kiss Stúdió Színház műsora (2010. január 05., 21:51)
Micsoda útjai voltak! – Cseh Tamás emlékestek Erdélyben – AUDIÓ (2010. január 05., 13:26)
Benedek Elek meseillusztrációs kiállítás (2010. január 04., 22:18)
Képzeld, beteg! (2010. január 03., 20:47)

[
Archívum ]