Ajánló
A Nagybányai Művésztelep tárlata ma nyitja kapuit, igazolva, hogy a tavalyi Munkácsy-kiállítással a Csíki Székely Múzeum bekapcsolódott az európai múzeumok, galériák vérkeringésébe. Az intézményt mindkét alkalommal olyan rangos partner segítette, mint a Magyar Nemzeti Galéria. >>>
Pünkösd első és másodnapján Korondra invitál mindenkit az Életfa Korondi Fazekasok Szövetsége. A nemrég felavatott új művelődési ház előtti téren tartják a II. pünkösdi fazekasvásárt – tudtuk meg Páll Ágoston fazekasmestertől, szervezőtől. Május 11-én, vasárnap 12 órakor 22 helyi mester munkáiból nyílik meg a kiállítás. >>>
A csatorna immáron tizenhatodik alkalommal tűzi műsorára a térség talán legtöbb embert vonzó vallási ünnepét. Az ünnepi szentmise szombaton délelőtt fél 12-kor kezdődik. A Duna Televízió vasárnap Csíki pünkösd címmel ünnepi műsorral jelentkezik abból az alkalomból, hogy Csíkszereda az idén ünnepli városi rangra emelkedésének 450. évfordulóját. >>>
III. Filozófus Nyílt Napot tart szombaton 9 órától a Babeş-Bolyai Tudományegyetem, Történelem és Filozófia Karának magyar tagozata. A nyitóelőadást Schwendtner Tibor magyarországi tanár tartja. Ezt követően a középiskolások filozófiai esszépályázatának a kiértékelésére kerül sor. >>>
Az Európa különböző kulturális intézményeiben fellelhető kézirat- és ősnyomtatványvagyon digitalizált formája nyártól érhető el a www.manuscriptorium.com internetes oldalon, a virtuális gyűjtemény létrehozásáért indított Enrich (gazdagítás) projektben Magyarországot a Budapesti Műszaki Egyetem Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár képviseli. >>>
Egyház- és gyülekezettörténeti értékük van a nemrég előkerült krassófüzesi kegyszereknek. A már régen megszűnt bánsági szórványgyülekezet tárgyi emlékeit az utolsó füzesi egyháztag fia adta át Meggyasszai Bíró Attila resicabányai lelkipásztornak. >>>
Holnap kerül sor a budapesti L'Harmattan Kiadó új, erdélyi szerzők által írt monográfiáinak kolozsvári könyvbemutatójára. Kovács András: Épületek emlékezete. Nevezetes épületek Erdélyben című könyvét Sipos Gábor mutatja be. T. Szabó Levente: Mikszáth, a kételkedő modern. Történelmi és társadalmi reprezentációk Mikszáth Kálmán prózapoétikájában címet viselő monográfiájáról Szilágyi Júlia beszél. >>>
Napra pontosan egy hónap múlva kezdődik az Euro 2008, a labdarúgó Európa-bajnokság. Nyolc városból 31 mérkőzést közvetít nézőinek élőben a Magyar Televízió. A helyszínekről a Híradó külön tudósításokkal jelentkezik, a döntő napján pedig Bécsből sugározza a teljes félnyolcas főkiadást. >>>
Campus Festtel kezdődik holnap a Kolozsvári Egyetemisták Hónapja rendezvénysorozat, amely egészen május 11-ig tart majd. Sergiu Penciu, az esemény szervezője azt nyilatkozta, hogy minden egyetemista szívesen látott vendég a rendezvényeken, amelyekre a Kőkert (Haşdeu) utcai egyetemi központban kerül sor. >>>
Idén is megszervezik Székelyudvarhelyről a gyalogos zarándoklatot, amelyre több százan érkeznek nemcsak a környékről, hanem külföldről is. A tudnivalókról Botár Gábor plébánost kérdeztük. Május 9-én, pénteken 6.30 órakor lesz a gyülekező a Kis Szent Teréz-templomnál. >>>
A Delahoya Elektronikus Zenefesztivál 12. kiadását május 30-a és június 1-je között szervezik meg több helyszínen. Pénteken több helyi klubban angliai, németországi és hazai lemezlovasok szórakoztatják a jelenlévőket. Szombaton kerül sor a fesztivál legfontosabb eseményére, a Delahoya Parádéra. >>>
A Duna Televízió pünkösdi ünnepi műsorában a helyszíni közvetítés után, szombaton 15,55 órakor (erdélyi idő) sugározza a Papp Kincses Emese által írt és rendezett Árpád-házi Szent Erzsébet oratóriumot. Főszerepben Lutz Hajnal, a Sapientia EMTE végzős hallgatója. Az elő-
adásban fellépnek a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium diákjai, valamint csíkszeredai fiatalok. Ugyancsak szombaton az ér-
deklődők élőben is láthatják az előadást a csobotfalvi templomban, este nyolc órakor a csángó mise után. >>>
A Polgári Élet május 9-15-i számában összefoglaló olvasható az élénken rajtoló választási kampányról. Kövér László, a Fidesz választmányi elnöke a Magyar Polgári Párt kampányindító rendezvényén elmondta, az MPP-re nagy feladat vár, mert vissza kell hívnia a közéleti porondra a félmilliónyi közömbössé vált magyart. >>>
A Kiss Stúdió Színház által indított Vendégségben egy égbeli kávéház asztalánál című sorozat újabb írói személyisége Páskándi Géza. Az erdélyi irodalom meghatározó alakja volt, aztán ki kellett vándorolnia Magyarországra. Megjárta az ötvenhatosok börtönét, meg nem alkuvó, filozofikus gondolkodású író, aki minden műfajban tudott nagyot alkotni. Írt költeményeket, regényt, novellát, esszét. >>>
A Jánosi együttessel közösen készült a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes idei évadjának első előadása, mely Makkai Sándor regénye nyomán a Holttenger címet viseli. Határon átnyúló összefogás gyümölcseként született tehát a darab, mely a néptánc, népzene, irodalom és fotóművészet eszközével próbálja bemutatni a Mezőség kultúráját, hangulatát. >>>
„Karrier-training" címmel tart felkészítőt Kolozsváron a Mozaik szakmai képzésekkel foglalkozó szervezet május 17-18.-án. A képzés során a résztvevők elsajátíthatják az önéletrajz összeállításának helyes módját és gyakorlatát valamint az önéletrajzot kísérő dokumentumok (ajánlólevél, motivációs levél, stb.) megírásának formáit. >>>
Kézműves- és könyvvásárra kerül sor május 7-én, 8-án és 9-én a VIII. Hargitai Megyenapok rendezvénysorozat keretében. Mindhárom napon a vásár 10 órától kezdődik. Az esemény helyszíne: Csíkszereda, Szabadság tér. A vásár szervezője a Hargita Megyei Kulturális Központ és a Hargita Kiadó. >>>
A moldvai csángómagyarság és az erdélyi szórványmagyarság oktatási programjának támogatásért rendeznek június 2-án jótékonysági estet, Határok nélkül mottóval Székesfehérvárott: a rendezvényen az erdélyi és moldvai csángó népzenei élet kiemelkedő személyiségei muzsikálnak a közönségnek. >>>
„Ma, 1935 ápr. 12–én a City Collegeben be kellett mutatnom, hogy hogyan készül, indul egy tempera. – Reflektorok között, színes mozi felvétel készült rólam vagy 1 óráig, mígnem abbahagytam. Aztán Eggerrel együtt vettek fel. Sőt a végén Bartók is hátulról megjelenik.” – számol be Aba-Novák (a debreceni kiállításon megtekinthető) naplójában a történtekről. >>>
Az RTV magyar nyelvű adásainak műsora május 12-15. között: Nemzetközi RTV – Hétfő, május 12. (12.10-13.05) – Út, igazság, élet – Az Út, igazság, élet című vallási rovatban a Kis-Somlyó tetején álló Salvator-kápolna szellemiségét megidézi meg Pünkösd napján a rovat szerkesztője. >>>
Korábban írtuk:Mentésügyi konferencia (2008. május 06., 09:56)
Gyér világ – magyarul is olvasható a XX. század egyik remekműve (2008. május 05., 17:48)
VIII. Hargitai Megyenapok programja ma és holnap (2008. május 05., 14:12)
KMDSZ Diáknapok 15-ször (2008. május 05., 08:44)
Színházi seregszemle Brassóban (2008. május 04., 11:58)
Az Árvácska együttes koncertje Csíksomlyón (2008. május 03., 08:22)
Duna Tv – Andrzej Wajda filmje, a Katyn (2008. május 02., 14:17)
A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes bemutatója (2008. május 02., 12:04)
A Csíki Kamarazenekar Koncertje (2008. május 02., 10:26)
Konferencia a moldvai csángókról Bákóban és Pusztinán (2008. május 02., 00:04)
Gyalogtúra - Rapsóné vára (2008. május 01., 12:03)
Majális Szejkefürdőn (2008. május 01., 08:04)
Hétvégétől Hargitai megyenapok (2008. május 01., 06:58)
Ajánló a Polgári Élet friss számából (2008. április 30., 21:21)
Kolozsvár - Fotókiállítás Párhuzamok címmel (2008. április 30., 20:43)
Sepsiszentgyörgy – A Vásári Színpad programjai (2008. április 30., 10:18)
Oscar-jelölt tanár a Filmtett- Duna műhely alkotótáborban (2008. április 29., 10:05)
Nyíló Akác Napok - Majdnem végleges a program (2008. április 28., 07:05)
Előzetes a Harangszó pünkösdi számából (2008. április 28., 06:52)
Megkezdődtek a Szent György-napok (2008. április 27., 22:26)

[
Archívum ]